Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


William Goldman - A herceg menyasszonya

2009.07.01

 A mű eredeti címe: William Goldman: The Princess Bride, Harcourt Brace Jovanovich kiadó, 1973. Magyarra Horváth András fordította. Az angol wikipedia oldalán további információkat találhatsz a könyvről: http://en.wikipedia.org/wiki/The_Princess_Bride

Az idézett részlethez jó szórakozást kívánok! :)

 


 

...
- Nem értem, mi volt olyan fene különleges abban, amit csinált - mondta Pitypang apja. - Csak megetette őket.
  Már vacsora után járt az idő, amikor a család újra egyedül volt.
- Biztosan nagyon szereti őket. Volt egyszer egy macskám, ami csak akkor dorombolt, ha én etettem. Biztos ez ugyanilyen dolog. - Pitypang anyja összekotorta a maradék pörköltet egy edénybe.
- Tessék - mondta a lányának. - Márkó a hátsó ajtónál vár, vidd ki neki a vacsoráját.
  Pitypang kivitte az edényt, kinyitotta a hátsó ajtót.
- Nesze - mondta.
  Márkó biccentett, elvette az edényt, és elindult a farönkjéhez, hogy megegye vacsoráját.
- Nem bocsátottam meg neked, kisbéres - kezdte Pitypang.
  Egy pillanatra megállt, majd visszafordult.
 - Nem tetszik, ahogyan Lóval bánsz, vagy ahogyan Lóval nem bánsz, mert ez egy kicsit pontosabb. Azt akarom, hogy le legyen csutakolva. Még ma éjjel. Hogy megpucold a patkóit. Még ma éjjel. Hogy befond a farkát, bedörzsöld a füleit. Még ma az este. Azt akarom, hogy ragyogjon az istállója. Most rögtön. Azt akarom, hogy ragyogjon, és ha egész éjjel dolgoznod kell, akkor dolgozz egész éjjel.
 - Ahogy parancsolja.
  Pitypang becsapta az ajtót és hagyta, hogy a kisbéres a sötétben egyen.
 - Szerintem Ló éppenséggel nagyon jól nézett ki - mondta az apja.
  Pitypang nem szólt semmit.
 - Te magad mondtad tegnap - emlékeztette az anyja.
 - Biztosan elfáradtam - vetette oda Pitypang. - Az izgatottság meg minden.
 - Akkor pihenj - figyelmeztette az anyja. - Szörnyű dolgok történhetnek, ha túl fáradt vagy. Azon az éjszakán is túl fáradt voltam, amikor apád megkérte a kezemet. - Harmincnégy-huszonkettő. Nagyon elhúzott az anyjuk.
  Pitypang a szobájába ment. Lefeküdt az ágyára. Lehunyta a szemét.
  És a grófnő Márkót bámulta.
 
  Pitypang felugrott az ágyból. Levette a ruháit. Mosdott egy kicsit. Belebújt hálóruhájába. Magára húzta a paplant, betakarózott, és lehunyta a szemét.
  A grófnő továbbra is Márkót bámulta!
  Pitypang lerúgta a paplant, kinyitotta az ablakot. A kályha melletti mosdónál töltött magának egy pohár vizet. Egy hajtásra kiitta. Töltött még egy pohárral, azzal homlokát hűsítette le. A lázas érzés nem múlt el.
  Mennyire lázas? Jól érezte magát. Tizenhét éves múlt, és még csak egy lyukas foga sem volt. Kiöntötte a vizet a lefolyóba, megfordult, visszavonult a szobájába, szorosan bezárta az ajtót, visszament az ágyához. Lehunyta a szemét.
  A grófnő még mindig Márkót bámulta!
  Miért? Mi oka lehet Florin történelmének minden szempontból legtökéletesebb asszonyának, hogy egy kisbéres iránt érdeklődjön? Pitypang megfordult az ágyában. Egyszerűen nem lehetett máshogy magyarázni azt a tekintetet - a grófnő tényleg érdeklődött a kisbéres iránt. Pitypang szorosan összezárta szemeit, és felidézte a grófnő emlékét. Világos, hogy valami tetszett neki a kisbéresen. Ami tény, az tény. De mi? A kisbéresnek olyan szeme volt, mint a tengeri ég vihar előtt, de kit érdekeltek a szemei? És haja világosszőke volt, már ha tetszett valakinek az ilyesmi. És elég széles vállai voltak, de nem sokkal szélesebbek, mint a grófnak. És persze izmos is volt, de mindenki izmos lenne, ha egész nap a tanyán robotolna. És bőre hibátlan és napbarnította, de ez is csak a robotolástól van, reggeltől estig a tűző napsütésben, ki ne lenne barna? És nem sokkal volt magasabb a grófnál, bar a hasa laposabb volt, de csak azért, mert fiatalabb volt nála.
  Pitypang felült az ágyában. A foga lesznek azok. Az igazat megvallva, a kisbéresnek szép fogai voltak. Fehérek és tökéletesek, különösen a napbarnította arcon mutattak jól.
  Lehetett hát bármi más? - összpontosított Pitypang. A falubeli lányok sokszor követték a kisbérest, amikor a tejet szállította a faluba, de azok csak idióták, bárkit követtek volna. És a kisbéres ügyet sem vetett rájuk, mert ha kinyitotta volna a száját, rájöttek volna, hogy a fogain kívül nem sok mindennel büszkélkedhet, merthogy tulajdonképpen ritka nagy hülye volt.
  Tényleg különös, hogy egy olyan gyönyörű és karcsú és magas és elegáns nő, egy olyan hibátlan külsejű, olyan tökéletesen öltözködő asszony, mint a grófnő, annyira belehabarodott néhány fogba. Pitypang megrázta a fejét. Az emberek meglepően komplikáltak. De most már mindent kielemzett, levezetett, letisztázott. Behunyta a szemét, magára húzta a paplant, kényelmesen elhelyezkedett és az emberek nem néznek úgy másokra, ahogy a grófnő nézett a kisbéresre, csupáncsak a fogaik miatt.
 - Ó - mondta Pitypang. - Ó, istenem.
  Most a kisbéres bámult vissza a grófnőre. Etette a teheneket, és az izmai úgy ugráltak napbarnította bőre alatt, ahogy mindig is szoktak, és Pitypang ott állt és figyelte, amint a kisbéres, most először, mélyen belenéz a grófnő szemébe.
  Pitypang kiugrott az ágyból, és elkezdett le-fel járkálni a szobájában. Hogyan tehette? Ó, nem lett volna baj, ha csak ránéz a grófnőre, de ő nem ránézett a grófnőre, hanem ránézett a grófnőre.
 - Olyan öreg - motyogta Pitypang, s kezdett egy kicsit dühös lenni. A grófnő sose lesz még egyszer harminc éves, és ez tény. És a ruhája röhejesen nézett ki az istállóban, és ez is tény.
  Pitypang az ágyra vetette magát, és átkarolta a párnáját a karjaival. A ruha már azelőtt is nevetséges volt, hogy az istállóba ment volna. A grófnő már akkor is csak egy kivénhedt banya volt, amikor kilépett a hintóból, a túl nagyra festett szájával és a túlpúderezett bőrével és... és... és...
  Csapkodva és hánykolódva sírt, dobálta magát, fel s alá járkált, majd sírt megint egy keveset. Az irigységnek három híres példája volt, mióta galileai Dávidot először kerítette hatalmába ez az érzés, midőn nem bírta elviselni, hogy szomszédjának, Saulnak magasabbra nőtt a kaktusza. (Eredetileg az irigység kizárólag növényekre vonatkozott, mások kaktuszaira vagy tujáira, és később, amikor már volt gyep, a gyepre, ezért mondjuk még ma is, hogy valaki belezöldült az irigységbe.) Pitypang esete a negyedik lett a világranglistán.
  Nagyon hosszú és nagyon zöld volt az éjszaka.
  Hajnalban már a kunyhó előtt várt Márkóra. A belülről jövő zajokból hallotta, hogy már felébredt. Bekopogott. Márkó kinyitotta az ajtót és várt. Pitypang látott mögötte egy kicsiny gyertyát és egy nyitott könyvet. Márkó várt. Pitypang ránézett. Aztán lesütötte a szemét.
  Túl szép volt.
 - Szeretlek - mondta Pitypang. - Tudom, hogy ez biztos meglepetésként ér majd, hiszen eddig nem csináltam mást, csak kínoztalak, gúnyoltalak és ugráltattalak, de már hosszú órák óta szeretlek, és minden másodperccel egyre jobban. Egy órája azt gondoltam, hogy jobban szeretlek, mint ahogy nő eddig férfit szeretett a világon, de fél órával később már tudtam, hogy amit az előbb éreztem, az semmi ahhoz képest, amit akkor éreztem. De tíz perccel ezután megértettem, hogy az előző vonzalom csak fodrozódó pocsolya volt a vihar előtti óceánhoz képest. Tudtad, hogy a szemeid olyanok, mint a vihar előtti óceán? No igen. Hány percnél tartottam az imént? Húsznál? Elmondjam, mit éreztem azóta? Úgysem számít.
  Pitypang még mindig nem tudott ránézni. A nap lassan felkelt mögötte, érezte a hátán a meleget, és ez bátorsággal töltötte el.
 - Annyival jobban szeretlek most, mint húsz perccel ezelőtt, hogy össze sem lehet hasonlítani. Nincs hely a testemben másnak, csak neked. A karjaim szeretnek téged, a füleim imádnak téged, a térdem remeg a vak vonzalomtól. A lelkem könyörög, hogy kérj tőle valamit, hogy engedelmeskedhessen. Azt akarod, hogy a hátralévő életemben kövesselek téged? Megteszem. azt akarod, hogy négykézláb másszak? Megteszem. Csendben maradok érted, vagy énekelek. Ha éhezel, hadd hozzak neked enni, ha szomjazol, és szomjadat nem oltja más, csak az arabusok bora, elmegyek Arábiába, mégha a világ másik felén is van az, és hozok neked egy üveggel ebédre. Ha bármit tehetek érted, én megteszem, ha van valami, amit nem tudok megtenni, megtanulom. Tudom, hogy nem versenyezhetek a grófnővel ügyességben, bölcsességben vagy vonzerőben, és láttam, hogyan néztél rá. De ne feledd, kérlek, hogy ő öreg és más is érdekli, én viszont tizenhét vagyok, és csak te érdekelsz. Drága Márkó, még sosem hívtalak így ezelőtt, ugye, Márkó, Márkó, Márkó, Márkó, kedves Márkó, imádott Márkó, édes, tökéletes Márkó, suttogva kérdem, hogy elnyerhetem-e valaha a szerelmedet?
  És ezután élete legbátrabb cselekedetét hajtotta végre: egyenesen belenézett a szemébe.
  Márkó becsukta az orra előtt az ajtót.
  Egyetlen szó nélkül.
  Egyetlen szó nélkül.
  Pitypang elrohant. Elrohant és sírva fakadt, s keserű könnyek hullottak szeméből; nem látott, megbotlott, nekiütközött egy fatörzsnek, elesett, felkelt, továbbrohant; a válla lüktetett, ahol a fatörzs megütötte, a fájdalom égette, de nem eléggé, hogy elgyötört szíve megnyugodjon. Visszarohant a szobájába, belefúrta a fejét a párnájába. Elreteszelt ajtaja mögött biztonságban érezve magát, eláztatta a világot könnyeivel.
  Egyetlen szó nélkül. Ennyi illem sem volt benne. "Sajnálom" - mondhatta volna. Belepusztult volna, ha azt mondja: "Sajnálom." "Túl késő": ezt is mondhatta volna.
  Miért nem bírt legalább valamit mondani?
  Pitypang nagyon erősen elgondolkozott ezen egy pillanatig. És hirtelen meglett a válasz: azért nem beszélt, mert ha kinyitotta volna a száját, akkor annyi. Naná, hogy jóképű, de buta. Abban a pillanatban, amint megszólalna, vége lenne mindennek.
 - Öööööö.
  Ennyit mondott volna Márkó. Mindig valami ilyesmivel hozakodott elő, amikor borzasztóan okosnak képzelte magát. "Ööööö, kösz, Pitytpang."
  Pitypang felszárította a könnyeit, és elmosolyodott. Mély lélegzetet vett, s egy sóhaj szakadt fel belőle. Ez mind a felnőtté válás része volt. Elkapnak ezek a kis szenvedélyek, aztán egy pillantás, és eltűnnek. Megbocsátod a hibáit, tökéletesnek látod, őrülten beleszeretsz; aztán másnap hajnalra vége. Írd fel a tapasztalatok közé, öreglány, gyerünk, közeledik a hajnal. Pitypang megállt, megvetette az ágyat, lecserélte a ruháit, megfésülte a haját, elmosolyodott, és megint sírásban tört ki. Mert azért van egy határa annak, mennyire tudja az ember becsapni önmagát.
  Márkó nem volt buta.
  Pitypang elhitette magával, persze. Kinevethette, hogy nehezen birkózott a nyelvvel. Megdorgálhatta magát, hogy egy féleszűbe zúgott bele. Az igazság ez volt: volt neki feje a nyakán. És legalább olyan jó esze volt, mint fogai. Minden oka megvolt arra, hogy ne beszéljen, és ennek semmi köze nem volt az agyműködéséhez. Valójában azért nem beszélt, mert nem volt mit mondania.
  Nem szerette viszont, és kész.
  A könnyek, melyek Pitypangnak társául szegődtek a nap hátralévő részében, egyáltalán nem hasonlítottak azokra, amelyeket a fatörzzsel ütközvén ejtett. Azok zajosan és forrón lüktettek. Ezek némán és folyamatosan hullottak, és állandóan arra figyelmeztettek, hogy nem volt elég jó Márkónak. Tizenhét éves volt: minden férfi, akivel találkozott, a lábaihoz hullott, de ez nem jelentett neki semmit. Az egyetlen esetben, amikor fontos lett volna, akkor nem volt elég jó. Nem értett máshoz, mint a lovagláshoz, és hogyan érdekelhetne ez egy olyan férfit, akit maga a grófnő bámult meg?
  Már közelgett a naplemente, amikor lépteket hallott az ajtaja előtt. Aztán kopogtatást. Pitypang megszárította a szemét. Még egy kopogtatás.
 - Ki az? - ásította végül pitypang.
 - Márkó.
  Pitypang végigfeküdt az ágyon.
 - Márkó? - kérdezte. - Ismerek én egyáltalán Már..., ó, kisbéres, te vagy az, micsoda meglepetés! - Odament az ajtóhoz, kinyitotta, és a lehető legvidámabb hangján így szólt: - Úgy örülök, hogy beugrottál, olyan szemétnek éreztem magam a kis reggeli tréfám miatt. Természetesen tudtad, hogy egy szó sem volt igaz belőle, vagy legalábbis azt hittem, hogy tudtad, mert amikor elkezdted becsukni az ajtót, egy szörnyű pillanatra azt hittem, hogy túl meggyőzően játszottam a szerepemet, és szegény kicsikém, biztosan azt hitted, hogy komolyan gondoltam, amit mondtam, noha mindketten jól tudjuk, hogy teljes képtelenség, hogy bármi ilyesmi történjen valaha közöttünk.
 - Azért jöttem, hogy elbúcsúzzam.
  Pitypang szíve kihagyott egy pillanatra, de sikerült tovább játszania a szerepét.
 - Úgy érted, mész lefeküdni, és jó éjszakát kívánni jöttél. Milyen kedves tőled, kisbéres, így mutatod ki, hogy megbocsátottál a kis reggeli tréfáért; értékelem a kedvességedet és...
  A kisbéres félbeszakította.
 - Elmegyek.
 - Elmész? - A padló inogni kezdett. Pitypang belekapaszkodott az ajtófélfába.
 - Most?
 - Igen.
 - Amiatt, amit reggel mondtam?
 - Igen.
 - Elijesztettelek, ugye? Ölni tudok a szavaimmal. - Megrázta a fejét, és ismételten megrázta a fejét. - Nos, rendben, döntöttél. De ne feledd: nem veszlek vissza, ha már megunt téged, nem fog érdekelni, ha térden csúszol is.
  Márkó csak nézett rá.
  Pitypang tovább folytatta.
 - Csak mert gyönyörű vagy és tökéletes, teljesen beképzelt lettél. Azt gondolod, hogy téged nem lehet megunni, de tévedsz, mert igenis meg lehet unni, és ő meg is fog unni, egyébként meg szegény is vagy.
 - Elmegyek Amerikába. Megcsinálom a szerencsémet. (Ez egy kicsivel Amerika után volt, és sokkal a szerencse után.) - Egy hajó indul Londonból. Nagy lehetőségek vannak Amerikában. Ki fogom használni őket. Képeztem magamat. A kunyhómban. Edzettem magam, hogy ne legyen szükségem alvásra. Csak néhány óra kell. Elvállalok egy napi tíz órás munkát, és aztán elvállalok egy másik napi tíz órás munkát és megtakarítok minden pennyt, csak annyit költök el, amennyi ahhoz kell, hogy erős maradjak, és amikor eleget gyűjtöttem, veszek földet, építek egy házat, és készítek egy ágyat, amiben két ember is elfér.
 - Te megőrültél, ha azt hiszed, hogy egy lepukkant tanyán boldog lesz Amerikában. Nem beszélve arról, hogy mennyit költ ruhákra.
 - Ne beszélj már a grófnőről! Tedd meg a kedvemért. Megőrjítesz.
  Pitypang csodálkozva nézett rá.
 - Hát nem érted, miről van szó? - kérdezte Márkó.
  Pitypang megcsóválta a fejét.
  Márkó szintén megcsóválta.
 - Sohasem voltál túl okos, azt hiszem.
 - Szeretsz, Márkó? Erről van szó?
  Márkó nem hitt a fülének.
 - Hogy szeretlek-e? Istenem, ha a te szerelmed egy homokszem lenne, az enyém fövenyek végtelen sora. Ha a szerelmed...
 - Még nem értettem meg az elsőt sem - szakította félbe Pitypang. Kezdett nagyon izgatott lenni. - Tisztázzuk csak. Azt mondod, az én szerelmem egy homokszem méretű és a tiéd meg az a másik izé? A képek úgy össze tudnak zavarni - ez a végtelen nagy bigyó nagyobb, mint az én homokom? Segíts, Márkó. Az az érzésem, hogy valami nagyon fontosnak vagyunk a közelében.
 - Évekig kizárólag miattad laktam ebben a kunyhóban. Kizárólag miattad tanultam nyelveket. Testem azért tettem erőssé, mert azt gondoltam, hogy talán tetszeni fog neked egy erős test. Azzal az imával éltem életem, hogy egy hajnalon véletlenül felém veted tekinteted. Nem volt olyan pillanat az életemben, amikor látásod ne ugrasztotta volna ki szívemet kebelemből. Nem volt olyan éjszaka, amikor ne arcod emlékével aludtam volna el. Nem volt olyan hajnal, hogy ébredő szemeimben ne te ragyogtál volna... Megértettél ebből valamit, Pitypang, vagy folytassam még?
 - Soha ne hagyd abba.
 - Nem volt olyan...
 - Ha csak szórakozol velem, Márkó, én megöllek.
 - Hogyan gondolhatod, hogy szórakozok veled?
 - Még egyszer sem mondtad, hogy szeretsz.
 - Csak ennyi kell? Ez könnyű. Szeretlek. Rendben? Akarod hangosabban? Szeretlek! Betűzzem, az akarod? Esz-e-er-e-té-el-e-ká. Akarod visszafelé? Kelteresz.
 - Most szórakozol velem, ugye?
 - Igen, talán egy kicsit. Olyan régóta mondom, csak nem figyeltél rám- Valahányszor azt mondtad: "Kisbéres, csináld meg ezt" azt gondoltad, hogy a válaszom az, hogy "ahogy parancsolja", de ez csak azért volt, mert rossz a hallásod. Valójában azt mondtam, hogy "szeretlek", de te sosem hallottad meg. Nem hallottad meg.
 - Most hallak, és ígérem neked, sohasem fogok senki mást szeretni. Csak Márkót. Amíg meg nem halok.
  Márkó bólintott, egy lépéssel hátrébb lépett.
 - Hamarosan érted küldök. Higgy nekem.
 - Hát hazudna nekem az én Márkóm?
  Márkó még egyet lépett hátrafelé.
 - Elkések. Mennem kell. Gyűlölöm, de muszáj. A hajó mindjárt indul, és London messze van.
 - Értem.
  Márkó kinyújtotta a jobb kezét.
  Pitypang alig kapott levegőt.
 - Szia.
  Pitypangnak sikerült felemelnie a jobb kezét.
  Kezet ráztak.
 - Szia - mondta megint Márkó.
  Pitypang biccentett.
  Márkó még egyet lépett hátrafelé.
  Pitypang nem vette le róla a szemét.
  Márkó hátat fordított neki.
  A szavak szinte kiszakadtak Pitypangból.
 - Egy csókot sem kapok?
  Egymás karjaiba hullottak.
  Kr. e. 1642 óta, amikor Saul és Delila Korn véletlenszerű felfedezése végigsöpört a nyugati civilizáción, öt nevezetes csók esett. (Azelőtt a párok összeakasztották az ujjaikat.) A csókok pontos értékelése rendkívül nehéz dolog, gyakran vezet komoly vitákhoz, mert bár mindenki egyetért az intenzitásszor tisztaságszor érzelemszer időtartam képlet érvényességében, soha nem tudott egyezség születni a tekintetben, hogy az egyes elemek milyen súllyal essenek latba. De bármilyen mércét is használt, abban mindenki egyetértett, hogy annak az ötnek maximális pont jár.
  Nos, ez mindet lepipálta.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Mandy Patinkin-t

(InAPoke, 2009.08.05 20:48)

a "Haláli hullák" (Dead Like Me)című sorozatban is láttam. Ott is viszi a prímet, már a megjelenése is haláli.. :P

HIHETETLEN :D

(Emerald, 2009.08.03 21:10)

...ahogy felfedezted: A herceg menyasszonya megfilmesített változatában Inigo Montoyát, kitartó spanyolunkat alakító színészt még ma is szájtátva bámuljuk a tévében... Már értem, miért voltam oda annyira Gideon ügynök arckifejezéséért :D Ahogy megfogalmaztad: ilyen féloldalas mosolya csak egy embernek van :D Mandy Patinkin & Criminal Minds 4 ever :D

hozzászólás

(Schelmish, 2009.08.03 01:43)

Sokszor nem is merem bevallani, hogy ez a kedvenc könyvem, mert azt hiszik, ez valami lányregény.
És ami szép, hogy nem is tévedhetnek nagyot: ez a könyv mindenkinek az, aminek szeretné.

Egyszer...

(Emerald, 2009.07.26 23:55)

...eljuttatom Hozzád :) Mert a helyi könyvtárban nem láttam, pedig jó keresője van ;) Persze ehhez az egyszerhez én is kellek... no meg hogy a könyvet elcsaklizzam a tesómtól :D

Én olvastam

(InAPoke, 2009.07.26 19:00)

Tőle a "Maraton életre-halálra"-t, láttam "A híd túl messze van"-t, a "Maverick"-et, sőt még a "Butch Cassidy..."-t is valamikor irtó régen, de ezek annyira különböznek egymástól is ill. ettől a részlettől is stílusban, hogy utánaolvastam a neten, tényleg ő jegyzi-e őket. Tényleg...
Nem semmi csákó ez.